Ismét központosít a Yuga Labs

Vége az ApeCoin DAO-nak. A Yuga Labs új javaslattal állt elő

A kriptovilág egyik legismertebb közösségi projektje, az ApeCoin DAO, komoly változás előtt állhat. A mögötte álló Yuga Labs, amely többek között a Bored Ape Yacht Club NFT-k alkotója is, szavazást indított az AIP-596 javaslatról, amely a DAO megszüntetéséről és a vagyon áthelyezéséről szól egy új entitásba, az ApeCo-ba.

A javaslat szerint az ApeCoin DAO kb. 168 millió dollárnyi eszközét ruháznák át az új szervezetre, amelyet az eddigi ügyvezető igazgató, Cameron Kates, és néhány kulcsember vezetne tovább. A cél: gyorsabb, hatékonyabb döntéshozatal és kevesebb „felesleges politikai zaj”.

A szavazás június 26-ig tart, és akkor lesz érvényes, ha legalább 3,5%-nyi forgalomban lévő APE token részt vesz benne. A javaslat elfogadásához 66%-os többségre van szükség – jelenleg a jóváhagyás 99,19%-nál jár, ami erős támogatottságot jelez.

Miért van szükség erre?

A Yuga Labs vezérigazgatója, Greg Solano, nem fogta vissza magát. Szerinte „a DAO jó ötletként indult, de mára lassú, zavaros és sokszor komolytalan döntéshozatali színjátékká vált.” A kritikák középpontjában a kevés hatással bíró, öncélú javaslatok állnak, amelyek elvonták a figyelmet a valódi fejlődésről.

Hogyan reagál a piac?

Az ApeCoin ára jelenleg 0,69 dollár, 24 órás kereskedési forgalma közel 65 millió dollár. Az elmúlt két hónapban a token értéke több mint 62%-kal emelkedett, ami a megnövekedett érdeklődésre utal.

Elemzők szerint a DAO megszüntetése javíthatja az eszközök felhasználását és az irányítás hatékonyságát, ugyanakkor aggodalmak is felmerültek: vajon nem csökken-e így a tokenbirtokosok beleszólása? Emellett a szabályozói figyelem is fokozódhat, és technológiai oldalról is új kihívások jelenhetnek meg – például a likviditás kezelése terén.

Kripto Konzultáció

Ha úgy érzed túl sok az új információ, vagy le kéne porolni az alapokat a kriptovaluta tudásod illetően, gyere el egy INGYENES konzultációra, foglalj időpontot és beszéljük meg, mi lenne a legjobb megoldás neked.
Ingyenes