Nehéz nyár várhat a kriptóra, ha a törvényhozás elbukik. Teljes a zűrzavar Washingtonban.
Ha az amerikai Kongresszus nem tud megegyezni a stabilcoinokra és a piac szabályozására vonatkozó törvényjavaslatokról, akkor a kriptoiparág komoly akadályokba ütközhet – és ez negatív hatással lehet az árfolyamokra is.
Pedig az év elején még sokan optimistán tekintettek a jövőbe. Az amerikai elnökválasztást követően a piac pozitívan reagált, hiszen a Trump-adminisztráció több, kriptókat támogató intézkedést is bevezetett: létrejött a Bitcoin Stratégiai Tartalék, kriptoeszközöket nemzeti prioritásként jelöltek meg, és az SEC is visszavont néhány kriptoellenes peres eljárást. Csakhogy – Hougan szerint – ezek mind a Fehér Házból származnak, és egy következő adminisztráció könnyedén visszavonhatja őket.
„Ahhoz, hogy tartós előrelépés történjen, Kongresszusi törvényekre van szükség” – írta Matt Hougan, a Bitwise befektetési igazgatója az ügyfeleknek címzett levelében.
„Ha a Kongresszus legalább egy kriptós törvényt elfogadna, az azt jelezné, hogy a republikánusok és demokraták is képesek együttműködni az ügy érdekében – és nehezebb lenne később visszafordítani a haladást.”
Mi történt a stabilcoin-törvénnyel?
A stabilcoin szabályozása sokáig biztos befutónak tűnt.
A GENIUS Act nevű törvényjavaslat célja az volt, hogy a stabilcoinokat 100%-os amerikai dollár és állampapír fedezettel támasszák alá, a kibocsátókat havi jelentésekre és éves auditokra kötelezze, illetve marketing- és csődeljárási szabályokat is meghatározzon. A javaslat még márciusban sikeresen túljutott a Szenátus bankbizottságán – több demokrata is megszavazta –, így úgy tűnt, hamarosan törvény lehet belőle.
Ám néhány nappal a szavazás előtt kilenc demokrata – köztük azok is, akik korábban támogatták – hirtelen visszavonta támogatását, nemzetbiztonsági és pénzmosás elleni aggályokra hivatkozva. Sokan ezt politikai manővernek tartják, különösen Trump csökkenő népszerűsége és a kriptós érdekeltségei körüli viták fényében.
Túl sokat akarunk egyszerre?
Hougan szerint probléma, hogy a kriptoszektor lobbistái szeretnék a stabilcoin-törvényt összevonni a piacstruktúra szabályozásával. „Ez az esete annak, amikor a tökéletes az ellensége a jónak” – fogalmazott. A piacstruktúra-szabályozás fontos, de ha mindent egyben próbálnak meg elfogadni, az veszélyeztetheti a törvényhozás sikerét.
Mi jöhet ezután?
A bizonytalanság tovább nőtt, amikor kiderült, hogy a demokraták várhatóan bojkottálni fogják a piacszabályozási törvényről szóló kongresszusi meghallgatást. Eközben a Trumphoz kötődő DeFi projekt, a World Liberty Financial saját stabilcoint indított, ami csak még inkább megosztja a politikai közvéleményt.
Hougan azonban továbbra is bízik abban, hogy a stabilcoin törvény végül átmegy: „A stabilcoinok túl nyilvánvalóan hasznosak – Amerikának, a dollárnak, a kereskedőknek és az innovátoroknak – ahhoz, hogy apró politikai játszmák miatt elbukjanak.”